Sztómazáráson estem át. Második rész.
2018. december 19. írta: FannyStyleandDesinger

Sztómazáráson estem át. Második rész.

Műtét.

Szóval, aki olvasta az Első sztómás bejegyezést és várta már a másodikat, annak van egy jó hírem: Összeszedtem gondolataimat és elhoztam a második részt.

Igazából nagyon régen volt már az első része, de nem gondoltam volna ,hogy ilyen nehéz lesz ez az egész.. Igazából még most sem hiszem el ,hogy ez megtörtént.. Akármilyen hihetetlen, még most is nagyon furcsa ez az egész normális ember élet, de folytassuk..

Másnap reggel felkeltem már 6 órakor hiszen a Gyerekosztály nem a sokáig alvásról híres ,hiszen fél 7-kor már jöttek a takarítók utána pedig az orvosok és bátran kimerem jelenteni ,hogy 7 órakor kezdetét vette a nap. 9-kor még volt egy hashajtásom majd várakoznom kellett már csak. Azt hiszem ez a nap volt az amikor kezdtem kicsit bepánikolni és itt jöttek elő a gondolatok ,hogy mi lesz ezek után?

11 órakor kaptam egy nyugtatót (hiszen fontos ,hogy nyugodt állapotban kerüljön be valaki a műtőbe) ...majd egy órán belül el is aludtam tőle. Eltelt kis idő, és már jött is értem a betegkísérő aki felébresztett és a műtőbe kísért. Furcsa volt ,hiszen az első két műtétnél már csak akkor ébresztettek fel amikor véget ért az egész beavatkozás... Aztán besétáltam a műtőbe ahol még csak a nővérek voltak és kezdődtek az előkészületek. Ez után nincsen sok emlékem ,hiszen a nyugtató hatása alatt voltam illetve hamar elaltattak ,hogy tényleg ne érezzek semmiféle fájdalmat illetve ,hogy ne is legyen sok emlékem. 12:00-kor toltak be a műtűbe, az előkészítés egy óra volt, a műtét maga pedig 3 órás, ez alatt eltávolították a vékonybelem 80%-át mivel gyulladt volt, ezen kívül pedig vissza is vezeték hiszen akkor a sztómámat a vékonybélen keresztül nyitották meg.

18:30-kor felébredtem a beavatkozást követően. Az érzéseimet nehezen tudom megfogalmazni, egyszerre boldog és megkönnyebbült voltam. Ránéztem a helyére ,hiszen egy pillanatra álomnak tűnt az egész. Aztán elfordítottam a fejemet balra és borzasztó látvány fogadott.. Nem éreztem a lábaimat, a gerincben lévő érzéstelenítő miatt. Hirtelen bepánikoltam, ilyen még nem fordult elő velem. Jöttek az orvosok és lekapcsolták rólam a gyógyszert. Meglepően mikor elmúlt az érzéstelenítő hatása nem volt akkora fájdalmam mint amire számítottam, ennek ellenére mégis visszakapcsolták és kezdődött minden elölről. Ismét zsibbadás.. Könyörögtem az orvosnak ,hogy szedjék le rólam, megleszek én nélküle. Ez így is történt, nem voltak fájdalmaim, viszont egy dolog nagyon zavart..

Tudni kell ,hogy én az a fajta vagyok, aki minél előbb szabadulni szeretne, és mindent megtesz ennek érdekében..

Én egy örökmozgó vagyok, és felakartam kelni a műtétem estéjén.. sétálni még nem engedtek viszont felülhettem az ágyról. Jó érzés volt, viszont ott volt a katéter amit én teljes szívemből utálok , hiszen eddig egyik műtétemnél sem volt és most sem akartam ,hogy legyen és éreztem is ,hogy pisilnem kell, viszont nem éreztem biztonságot. Így hát mondtam anyának ,hogy vigyen el mosdóba, a nővérek szava ellenére elmentem mosdóba és hiába volt bent a katéter én tudtam pisilni. Ezután a nővér nagyon büszke volt rám és ki is vette. Gondoltam magamban, ezaaz... sikeres éjszaka, hiszen a műtét napján megszabadultam a katétertől és az érzéstelenítő csövemtől.

Aztán bejött az orvos és elmondta ,hogy minden okés volt, szépen lassan gyógyulgassak. Aznap este 21 óra körül elkezdhettem inni. Nagyon rossz volt ,hiszen nagyon szomjas voltam már, fájt a fejem is miatta. Az evés viszont még odébb volt.. Próbáltam terelni a gondolataimat is róla, inkább kértem egy fájdalomcsillapítót és elaludtam. Fájdalomcsillapítót minden este kértem, mivel a sebeim fájtak kicsit illetve csak ezzel tudtam elaludni. Viszont az utolsó napokat már gyógyszer nélkül töltöttem.

43351582_110825233141295_4671264911404302336_n.jpg

 Másnap reggel a szokásos 7 órai kelés, megint csak agyaltam, fogalmam sem volt mi lesz most, viszont egyet biztosan tudtam: Vége a Sztómának és azt ,hogy nagyon hamar haza kell mennem ha normálisan aludni szeretnék. Összesen 5 napot töltöttem kórházban, minden nap sétálgattam, enni viszont nem tudtam. Próbáltam pár falat zsemlét enni, de nem ment, visszajött a savam tőle. Nem mertem enni. Aztán végülis az utolsó előtti napomon kaptam túrórudit aminek nem tudtam ellent mondani, és végre sikerült ennem.

Hétfőn pedig haza engedtek.

  • A kórházban töltött idő alatt anyukám volt mellettem végig.
  • Amikor nem ehettem akkor nagyon sokáig tereltem a gondolataimat viszont egy idő után megszokottá vált és már étvágyérzetem sem volt.

 

Ennyi lett volna, maga a műtétem és a kórházban töltött idő. Legközelebb is egy érdekes témával várlak titeket, hiszen elmesélem, milyen volt újra itthon sztóma nélkül és azt is megtudhatjátok mennyivel másabb az élet ezzel a kis zsákkal és arról is beszélünk ,hogy milyen az emberek hozzáállása ezzel szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://hellofanni.blog.hu/api/trackback/id/tr5514342111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.