Sztómazáráson estem át. Első rész.
2018. október 30. írta: FannyStyleandDesinger

Sztómazáráson estem át. Első rész.

"Milyen az élet sztóma után ? - Hát őszintén szólva furcsa.. kellett egy kis idő amíg újra beleszoktam egy átlag ember életébe."

33075258_1868656443178914_5322675591801995264_n.jpg

Sokat gondolkodtam ,hogy mit is írjak a betegség részbe, és hát ezt találtam a legjobbnak jelen pillanatban , azaz az igazi befejezést : Sztómazárás.

Valóban félelmetes ? - Igazságok és köztudatban elterjed valótlanságok. - Evés,ivás - Diéta ? - Mitől tartok a legjobban ? - A kegyetlen betegség - Furcsa vagy esetleg hiányzik ? - Hála

Ezek azok a dolgok amikről a következő bejegyzésekben szó lesz itt a Betegség témakörben.

Biztosan felmerült már bennetek az ,hogy miért ezt a képet teszem ki különböző bejegyzésekhez.. Ez a kép számomra a nyugalmat és békét szimbolizálja. A kép teljesen véletlenül készült.. egy pillanatkép.. Amikor éppen nem gondoltam semmire, nyugodt és örömteli voltam, de ugyan akkor mégis bennem volt a stressz, a düh és a nyugtalanság. Ahogyan a betegségemet is leírnám.

Sztómazáró műtét

Ha nagyon visszaakarok ugrani az elejére, akkor hivatalosan 3 hónapig kellett volna sztómát viselnem, aztán lett belőle fél év, egy év és másfél év.. Megannyi tükrözéssel és nehézséggel. Aztán egy szép áprilisi tükrözés után, végre eljött az idő..

- "Sztómazárásra készül, időpont egyeztetésre kérjük keresse fel Sebészeti orvosát."-

Hát igen, ennél a mondatnál, az egyik szemem sírt, a másik meg nevetett. Meg is kaptam az időpontomat, Július 6.-ra. Igazából annyira nem paráztam, hiszen messze volt még, és gondoltam maaajd ráérek Július első hetében idegeskedni, szépen elterveztem ,hogy addigra leszokom minden káros szenvedélyemről és két lábbal állok elé a műtétnek. Aztán elkezdődött a Július. Csomagolás, búcsúzkodás és irány a kórház.

Hála a munkahelyemnek, műtétet megelőző héten már nem kellett mennem dolgozni, így minden időt a barátaimmal és párommal tudtam tölteni.. Nem akartam a műtétre gondolni így meglepően annyira nem is stresszeltem rá a dologra, még az utolsó napokban sem. Igazából egy dolgot szerettem volna: Túl lenni rajta.

Én tipikusan az az ember vagyok, akinek az ilyen és hasonló dolgokhoz abszolút semmi kedve, de mivel muszáj és így nem maradhatok, ezért úgy voltam vele ,hogy : -"essünk túl rajta aztán megyek haza." -

Természetesen a diétámról ne beszéljünk, hiszen elterveztem ,hogy leszokom az energiaitalról meg minden jóról, aztán persze hűen magamhoz nem sikerült, mivel még a kórházba vonulásom napján is nyugodtan iszogattam a RedBullomat.

Biztosan veletek is előfordult már ,hogy megéreztétek a dolgokat, nos megmondom őszintén, nem voltam ráparázva még aznap sem a beavatkozásra, hiszen volt egy rossz érzésem. Kb. amikor megkaptam az időpontomat már akkor éreztem ,hogy itt nem lesz zárás, DE NEM ÁM. Aztán hoppá.. igazam lett. Gyerekek! ÉN úgy belázasodtam ,hogy hihetetlen.. Bejött a doktor aki közölte, hogy így nem lehet műteni.. irány haza. Őszintén szólva kicsit megkönnyebbültem, hiszen nem voltam rá lelkileg felkészülve.. Hiszen rájöttem ,hogy sok a dolgom sztómásként, és amúgy sem kezdtem el a diétát, szóval sz*r lett volna ,hogy egyik nap még Hawaii meg 7 fogásos vacsora másik nap meg semmi, na meg aztán nem szerettem volna megrohadni a 40 fokban a kórházban.Aztán haza jöttem, másnap telefon - doktor - kérem a következő időpontot. Szeptember 13. - Ezaaz, enyém a nyár. Ezután pedig folytattam a kis életemet.

Aztán eltelt a nyár, műtét előtti utolsó sztómás hetén vagyunk.. Természetesen a diétámnak céljába el sem értem, inkább próbáltam élvezni az evést amíg tehettem és minden mást. Aztán magányos itthon létem egyike alatt, elkezdtem gondolkodni ,hogy vajon mi lesz utána - Sajnos nem emlékeztem már rá ,hogy milyen volt előtte ,vagyis igen csak nem akartam visszagondolni.. hiszen borzasztó időszak volt.. hasmenés és folytonos rosszullétek. Diéta, diéta hátán, víz meg tea. Megmondom őszintén, hátráltam ettől az egész dologtól ,hiszen nem akartam ,hogy megint ott legyek ahol előtte. Aztán jött a rosszabbik... utána olvastam az interneten.. Szerintem ezt senkinek sem kell bemutatni.. Elkezdtem olyanokat olvasni ,hogy utána egy napig nem lehet inni, csak akkor lehet enni ,ha beindul a széklet.. ( amugy ezt nem értem ,hogy hogyan indulna be ha semmi sincs a gyomorba?!) ..aztán ,hogy nem lehet felkelni sem műtét után , és eléggé fájdalmas a dolog.. HÁT köszönöm szépen én ebből nem kérek. Aztán le is tettem a telefont és beletörődtem, úgy gondoltam ,hogy előbb-utóbb túl kell esnem a dolgon hiszen így nem maradhatok. és amúgy is sok olyan ruhám van amit eddig nem tudtam hordani ,mert leszorította a sztómát vagy egyszerűen kényelmetlen viselet volt. Őszinte leszek ez volt az egyik legmotiválóbb dolog számomra.

Lelkileg is nagyjából készen álltam a dologra, igazából próbáltam minél jobban elnyomni magamban ezt az egész műtét dolgot, hiszen nem akartam ezen stresszelni vagy idegeskedni, csak nyugodtan elé állni.. persze a barátaim mindig kíváncsiak voltak és nyugtattak ,hogy minden rendben lesz, de én egyszerűen nem akartam róla beszélni. Mindig inkább tereltem a témát, vagy csak egyszerűen közöltem ,hogy: -" Ne beszéljünk róla csak essünk túl rajta már.." - Egyetlen dologtól féltem mindvégig: Mi lesz utána? - Nem tudok majd járni normálisan, nem tudok vezetni , ágyhoz leszek kötve.. Ez borzalmas egy hiperaktív ember számára.

 

Szeptember 12. - Indulás.

Őszintén még aznap sem volt bennem semmi féle stressz, persze úgy mentem oda a dokihoz ,hogy: -"Nem-e lehetne esetleg (ha nagyon szépen nézek) átrakni máshová?!" - De nem, elérkezett a nagy nap.

Már ismernek annyira a nővérek és orvosok ,hogy tudják jól, ha én befekszem és még nem történik semmi sem velem aznap, akkor én aztán nem maradok meg a helyemen oda bent, irány a West End. Most is hasonlóan zajlott a műtét előtti nap, 12-kor kiengedtek még az utolsó sétámra egészen 15 óráig.. Utána pedig kezdődtek az előkészületek... és kezdődött minden.. Itt gondoltam azt ,hogy innét már biztosan nincsen visszaút.

Az előkészület igazából 5-6 hashajtást takar , hiszen nagyon fontos ,hogy tiszta legyen a bélrendszer és a gyomor is. Pár vérvétel történt még, és készülni a nagy napra. Előtte nap még nem lehet tudni ,hogy hány órakor lesz a műtét, minden fontos dolog csak aznap derül ki kivéve az altatás. Este fele bejött az altatóorvos akivel beszélgettem és elmondta ,hogy milyen módszerrel fognak elaltatni és ,hogy műtét után lesz-e érzéstelenítésem vagy sem.

Ilyenkor mindig elmondja az altatóorvos, (akit egyébként életemben akkor láttam először, de már a kezdetektől fogva szimpatikus volt) ,hogy kapok egy "művénát" a hivatalos nevére nem emlékszem, inkább visszakérdezek mindig ,hogy egyről beszélünk. Lényegében annyit tesz ki a dolog ,hogy kap az ember egy branül szerű dolgot ,amin beadják a gyógyszert meg meg minden mást. Aminek az a lényege ,hogy elég egyszer megszúrni az embert. Viszont én mindig szépen közlöm ,hogy inkább viselem a fájdalmat ,de ilyet nem kérek köszönöm szépen. Majd elmondta ,hogy milyen módszerrel fognak elaltatni: Vénásan, és a műtét után lesz egy gerinc érzéstelenítőm, amit már megszoktam hiszen előtte mind a kettő beavatkozásomnál is ilyet kaptam. Mondtam az orvosnak ,hogy jólvan ez mind a megszokott, majd utána elkezdtem kérdezni a műtét utáni dolgokról és végülis nagyjából mindenről kaptam felvilágosítást. Majd este 9 fele ,már aludtam is hiszen minél előbb átakartam esni a dolgokon..

 

Mivel nagyon hosszú lenne egyben az egész műtét és sok benne a bonyodalom így 2 vagy 3 részletben írom le, a történetet. Addig is olvassátok el a többi Betegség részt is, ha nem olvastátok volna. Ígérem nem kell sokat várni a többi részre. :) xoxo, Fanni

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hellofanni.blog.hu/api/trackback/id/tr9514330919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.